"...a bizalom kulcsfogalom" - szülés utáni visszajelzés

2014-07-22
Andi a második szülésemnél volt a segítségem. Neki köszönhető, hogy az első rossz szülésélményem után egyáltalán mertem új orvost keresni és az is, hogy végül a mai kórházi viszonyok között létező leginkább anyabarát orvoshoz és intézményhez kerültem.
Egy ilyen esetben, amikor a gyermekem születése a tét, a bizalom kulcsfogalom. Aminek megszavazásában sokat számított a hitelesség, az ötszöri saját tapasztalat, Andi hite abban, hogy az anyának nem meg kell mondani a tutit, hanem ráébreszteni arra, mit is akar ő valójában, és ez miként lehetséges. Második szülésnél az ember már nem teljesen tapasztalatlan, a meghasonlást éppen az okozza sokszor, hogy ezt már egyszer csináltam, akkor most miért nem sikerül, miért ennyire más.
Első szülésnél jó, ha van, aki segít eligazodni az információ rengetegben és segít eldönteni miért érdemes aggódni és miért nem, mivel érdemes egyáltalán foglalkozni és mit lehet figyelmen kívül hagyni. Másodszorra azonban sok anya, mint én is, már annak a felelősségét, egyben súlyát is érzi, hogy ne kövesse el ugyanazokat  a hibákat, hogy a lehető legtökéletesebben alakuljon minden. Hiszen már tudnia kéne, mire kell odafigyelni, miben nem szabad hibázni.
Persze közhely, hogy minden szülés más, mégis meglepő, hogy a korábbi tapasztalatok mennyire semmit nem érnek és másodszorra ugyanakkora tanácstalansággal és félelemmel áll az ember a várandóssága, majd a szülése és végül a gyermeke előtt. Jó, hogy van egy asszonytárs, akinek nincs személyes érintettsége, ezért nem az aggodalom beszél belőle, mégis érzi a félelmek, a kérdések terhét, mert benne él a szülésben, a születés része a mindennapjainak. A szülés-születés egyszeri élmény. A második is az. Aki érzi ennek jelentőségét, az örömmel fogja venni a segítséget, hogy legyen elég bátorsága meghozni a megfelelő döntéseket a megfelelő pillanatban. Erre Andi személye tökéletes. Vagy nekem legalábbis az volt.
Á.Kata
<< vissza