Az én szülésem 1.0

2013-06-28
Az én szülésem 1.0

Ezen már napok óta gondolkodom.....

Amikor az első kisfiammal lettem terhes, ezt próbálom felidézni, mi volt a fejemben.

Leginkább egy orvost szerettem volna, akire rábízhatom ezt az eseményt, hogy majd segít, és elintézi, hogy minden rendben menjen.Akkor már volt alternatív szülőszoba.....ez 1997....

Egy ismerősöm ajánlott orvost, együtt jártak egyetemre, felhívtam, elmentem, megnéztem.Kedves, csendes, nem katonás, és egyáltalán semmi orvosos nem volt benne most így utólag visszagondolva, ha csak nem a fehér köpenye.Ő a SOTE II-n dolgozott, mondta, ha apás szülés lesz, menjünk el a felkészítőre is, mert náluk csak akkor lehet bent az apa, ha viszi a pecsétet, hogy ő bizony ott volt.

Hát elmentünk....a könyvtárban volt, sokan voltunk, és senki nem kérdezett semmit, egyedül azt konstatáltam szomorúan, hogy itt aztán nem lehet epidurállal szülni....Ha nem, hát nem, én aztán már maradok a csendes-mosolygósnál, ha fájni fog, hát fájni fog...csak kibírom.A szülőszoba látogatás nem dobott fel különösebben, enyhe rosszullét kerülgetett a gondolatra, hogy ott majd mi lesz.....brrrr....

Emlékszem, olvastam a Kismama újságban, hogy van olyan hely, ahol van bordásfal, meg labda...nah, ettől röhögnöm kellett....(most meg ezen mosolygok)....nekem a mosolygósom kellett csak, ő biztosan tud szülni nekem.És tényleg. Lett baba, egészséges, szép, boldogságos (egy Kismama cikk is megörökíti Karácsonyi szüléstörténetek címen) És ugyan így szült nekem az orvosom egy második és egy harmadik fiút is.

Aztán jött a fordulat.

Ugyanis ez a jó ember, akinek hálás vagyok most is, már nem él...és már nem élt akkor sem, amikor a negyedik terhességemmel kerestem jó kezeket. Akkor már mások voltak a szempontok, legyen közel, mégis csak nehéz ennyi gyerek mellől orvoshoz rohangálni!....ez volt a megváltozott szempont :o) De más volt más is.....amit nem is sejtettem, arra rá kellett jönnöm a vajúdás alatt.

...igen, valami megváltozott. Ez az orvos ugyanis nem volt ugyanaz. (most ezzel nagy újdonságot mondtam, mi?) Nem volt ugyanaz, és az én bizalmam sem volt ugyanaz felé. Egészen meglepő módon nem bíztam benne, nem bíztam benne, amikor kínálgatta ezt vagy azt a beavatkozást. Mert eddig mindig ezek nélkül szültem. Nem értettem, miért nem hisz nekem, hogy én tudok szülni, hiszen már háromszor szültem sikerrel orvosi segítség nélkül.

"ÉN tudok szülni!...nekem egy órán belül fájásaim lesznek, előbb tízpercesek, aztán hamarosan rövidülnek és én néhány órán belül meg fogom szülni a kisfiamat!..."

Így is lett persze....az orvos (talán sértett szakmai önérzete miatt) félrevonult és mi magunkra maradtunk.Persze minden rendben ment. Nagyon büszke voltam, mint minden édesanya, aki megszüli gyermekét, hogy lám, ezt is megcsináltam...illetve dehogy is! megcsináltuk! Még volt valami kis elszólásom is a férjemhez, meg a szűk családhoz az utólagos meséléseknél, valami ilyesmi, hogy: "-Na, ezért kár volt bemenni a kórházba!"

.........

Eltelt három év közben, és én újra babát vártam.....ezt a történetet  majd máskor mesélem el.

Valami akkor ott, abban a néhány órában a szülőszobán végérvényesen, maradandóan és örvendetes módon megváltozott: megtanultam szülni...megtanultam, hogy ÉN szülök. Hála van bennem.

<< vissza